Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Men
 
Az iskolrl
 
Kulturlis hrek
 
Knyvtr
 
A hnap verse
 
Vendgknyv
 
Szmll
Induls: 2007-10-14
 
Teleki Bla

 

 

 

Teleki Bla, grf, szki

(Gymr, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm., 1896. okt. 2. - Asuncin, Paraguay, 1969. szept. 12.)

mezgazdsz, politikus


     Kzpiskolai tanulmnyait a budapesti reformtus fgimnziumban vgezte, majd ezt kveten 1914-ben beiratkozott a magyarvri m. kir. Gazdasgi Akadmira. Az els v befejezse utn megszaktotta tanulmnyait s nkntesknt tartalkos tzrtiszti tanfolyamon vett rszt, ahonnan 1915. december kzepn kerlt ki a frontra. Mg a hbor alatt folytatta, majd 1919-ben befejezte felsfok mezgazdasgi tanulmnyait. Ezt kveten apja gymri birtokt vezette, majd pedig 1932-ben anyja zalai birtokra, Plskre kltztt csaldjval. A megyben jelents szerepet vllalt a gazdatrsadalmi mozgalmakban, tbb szervezetnek is vezetje volt. (Alsdunntli Zldmez Egyeslet, Zalavrmegyei Gazdasgi Egyeslet stb.) 1936-ban a Darnyi-kormny t nevezte ki Zala vrmegye fispnjnak. 1936. november 25-tl 1944. oktber 27-ig maradt ezen a poszton. A front kzeledtvel csaldjval egytt nyugatra meneklt. 1949-ig a francia katonai brsg tolmcsa, majd Paraguayban volt klnbz nagybirtokok gazdasgi vezetje. Egy ideig az asuncini Facultad de Agronomicn az llattenyszts tanra. 1961-ben a Paraguayi Magyar Egyeslet elnkv vlasztottk. Az asuncini temetben nyugszik.
Irodalom Degr Alajos: Ksrlet jobboldali prtegysg megteremtsre Zala megyben, 1944 nyarn
  Gudenus Jnos Jzsef: A magyarorszgi fnemessg XX. szzadi genealgija. : 4.97.p.
  Nevezetes zalaiak. Killts Zalaegerszegen a Gcseji Mzeumban, 1993. szeptember-oktber. : 52.p.
Arckp Tntet szeretettel, nagy lelkesedssel iktattk be Zala fispni szkbe vitz T. B. grfot

 
Neves gymriek
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!